Egy díszünnepély, hol kéz a kézhez ér,
pompás alkalom, minden szem csügg a szónokon.
Most Fáskertiné fülébe súghatom: „Drága asszonyom,
jó lenne most, nagyon-nagyon…”
Fáskertiné szavamra elpirul, közelebb nyomul,
csipeje csípőmhöz szorul.
„Ifjú kolléga úr – súgja, és elpirul –, szép is volna, mi,
réteken elbolyongani?”
Kering a díszterem ővele és velem,
kezünk játéka is jutalmat oszt.
A szónok Fáskerti éppen most kifejti:
„Ifjú kollégáink beilleszkedtek.”
Míg én
Fáskertinét, a szónok szép nejét, forrón markolom,
s a szemünk csügg a szónokon.
Egy díszünnepély, hol kéz a kézhez ér, pompás alkalom,
vágyamat most bevallhatom.
Fáskertiné szavamra elpirul, közelebb nyomul,
csipeje csípőmhöz szorul.
„Ifjú kolléga úr – súgja, és elpirul –, szép is volna, mi,
réteken elbolyongani.”
Fáskertiné zümmögve fölrepül, és rendületlenül
kering a transzparens körül.
Fent veszi át férjétől a szót: „Ifjú dolgozók,
egyem a gyönge húsotok!”