Hányan kipusztultak,
s nem a legrosszabbak,
de cseréppel borított tetőink felett
mégis felkelt a nap.
Hányan is elmentek,
s nem épp a jöttmentek,
de cseréppel borított tetőink felett
a felhők jönnek-mennek.
De mi most itt vagyunk,
éneket hallgatunk,
mi arról szól, arról dalol,
hogy hányan kipusztultak,
hányan elrohadtak,
hányan a fenébe elrohantak,
s nem épp a rohadtak.
Cserépborította tetők fölött
jön megy a nap
és én most itt mondom e dalt,
hogy egy ifjúságra kedvezőtlen,
kedvezőtlen idő
felhőjárás jobbra-balra és aztán eső,
egy eső, mindent lecsapoló,
egy eső, mindent lecsapol Ő.
Úgy látszik véget, véget minden úgy ér,
hogy lesz egy eső, mindent lecsapol ez,
ez az idő, hányan kipusztultak közülünk,
elmentek ők,
az ifjúságra kedvezőtlen idők
miatt, miatt és jár a nap
cserépbe borult tetőink felett, hallgassuk hát e végső éneket,
mert én most itt dudu-dúdum-dududum-dúdumdu-dúdumdu-dúdum,
mondom e dalt,
hogy egy ifjúságra, kezdvezőtlen,
kedvezőtlen idő, taram,
felhőjárás jobbra-balra,
és aztán eső.
Ez egy dallam, egy eső,
mindent lecsapoló,
egy eső, mindent lecsapol Ő.
'976-ban mondtam én e dalt,
mikor tetőnk felett
nyugodott, kelt a nap.
Dododo...,
mondom e dalt,
hogy hányan is,
dididi...,
dadadadam,
hogy hányan is,
dididi...,
hogy hányan is,
dodododom...,
közülünk kipusztultak,
dododo...,
mondom e dalt, hogy hányan is,
düdüdüd...,
hogy hányan is.