Gyertya gyulladt, s tűzhelyünkben pattogott a láng,
és bezúzott ablakunkra papírt tett apánk.
Gyertyafényben vígan ültünk, míg a krumpli főtt,
S hahotázva elfeküdtünk, ha egy tank belőtt.
"Sose halunk" - úgy éreztük, ha egy tank belőtt,
kijárási tilalom volt és a krumpli főtt.
Hogy túlélünk mindent mindig, úgy éreztük ott,
kár, hogy sorsom ily szép estét többet nem adott.
Élveztük gyerekmódra, milyen véres ez a móka,
hogy lőnek miránk,
az oroszok kivonultak, visszajöttek és belőttek,
gyerekként kinevettünk a Nagy Halált.
Elhittük gyerekmódra, hogy egy angyal virradóra
tesz majd egy csodát,
hahó, majd ENSZ-csapattal kék sisakkal jön egy angyal,
hoz édes tejkonzervet és megáld.
Ránevettem, míg dörögve ablakon bejött,
nem ismertem a halálom, élveztem hát őt.
Krumplit ettünk s földre dőltünk, ha egy tank belőtt,
halhatatlan korszakomban nem ismertem őt.
Halhatatlan módra ránevettem a konyhakőről én,
hisz' kék sisakban megvéd egy angyal, itt ülök ölén.
Mert én a halálom olyannak várom, szebb legyen és nem ilyen,
hozza azt karddal majd egy ENSZ-angyal, mert kijár ez nekem.
Nem lehet ilyen durva az ablakon bezúdulva,
kérek más halált,
szebbet, mely mint egy angyal ENSZ-küldöttként kék sisakkal
hoz édes tejkonzervet és megáld.
Hogy túlélek mindent mindig, úgy éreztem ott,
kár, hogy sorsom íly' szép estét többet nem adott.
Más esték járnak, és a halálnak azóta más arca lett,
sem orosz tankkal, sem ENSZ sisakkal, egészen másképp ijeszt.
Sem orosz tankkal, sem ENSZ sisakkal, egészen másképp ijeszt...