Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza,
majd a csőbe belénéz a legnagyobb magyar.
Vajon mit lát a csőben? A csőben sötét van,
miként benne sötét lesz, ravaszt ha meghúzza.
Így szól Széchenyi István: meghúzom, meghúzom,
aztán piff-puff és nincs már a legnagyobb magyar.
Állj meg Széchenyi István, ne húzd meg, ne húzd meg,
téged néz az utókor, mi lesz ha meghúzod.
Minő hang a sötétből, ki szólít, ki szól itt,
engem senki se nézzen, ravaszt ha meghúzom.
No de, Széchenyi István, diákok tanulják
majdan tőled a példát, velőd ha loccsantod.
Pardon, kérném, ez itten intimus magánügy,
meg sem halhat privátin a legnagyobb magyar?
Ne, ne! Széchenyi István, ne tedd meg, ne húzd meg,
ne kend rá az utódra deprimált véred.
Nektek ott lesz a Lánchíd, járhattok, kelhettek,
emez itt magánvégzet, mindjárt meghúzom.
Ne, ne! Széchenyi István, az utódok, utódok,
már-már loccsant velődben őket forgasd meg.
Már-már loccsant velőmben forogtak utódok,
forogtak épp elégszer, na most meghúzom.
Haj-jaj, Széchenyi István, nehéz lesz tanulni,
nekünk tőled a példát most, hogy ez meghúztad.