Egy hófehér éjszakán Fjodor Mihajlovics
Pétervárott megáll, mögötte senki sincs,
csak egyvalaki,
s mert sejti hogy ki,
hátra se nézve szól Fjodor Mihajlovics:
-Szólj, ördög, mi dolgod velem, röviden szót keríts,
aztán iszkiri,
nem állhatlak ki.
- Még ifjú író ön, Fjodor Mihajlovics -
szól egy hang a hát mögül - jövője drága kincs,
s a cár ellen itt,
összeesküszik.
Vészes e társaság, amelynek tagja lett,
Párizst képzel ide Pétervár helyett,
mind csupa gőg,
összeesküvők.
Már holnap reggel ön láncban lesz bizony,
és lakni fogja majd, megjósolhatom,
nyolc éven át
Szibériát!
- Hohó - nevet föl erre fel Fjodor Mihajlovics -
írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs!
Lássuk tehát
Szibériát!
- Még ifjú író ön - szól az ördög ott -
jobb hát, ha folytatom még a jóslatot,
mert lesz egy fanyar,
fura kanyar.
Mert jó, mondjuk, szenved ott, Fjodor Mihajlovics,
és midőn visszatér, sok akadálya nincs,
a nagy könyveket
írhatja meg.
Ámde most figyeljen, bátyuska!
Ám e nagy művekben káromolja majd
régenvolt társait, kikkel most összetart,
s a cár ellen itt,
összeesküszik.
És Párizs fertő lesz az új eszméivel,
a miért helyett csak a hogyant keresi majd, mivel
érdekesek
az emberek.
Így jut el az emberhez az intézmény helyett
- szólt a hang és nevetett, ott a hát megett:
hi-hi-hi-hij,
Dosztojevszkij!
Így maradt végül ott Fjodor Mihajlovics
rázva zúgó fejét, gondolata sincs.
Hogy itt mi lesz, ki érti ezt?
Ki érti ezt, hogy itt mi lesz?
Gondolat helyett,
gondolatmenet.
Ki érti ezt, hogy itt mi lesz?