Itt van. Én majd integetni fogok ön után kedvesem.
Én nagyon szeretlek titeket,
éppen mielőtt elmentek
megváltozik az arcotok.
Elutazók.
Nagyon szeretlek titeket,
nézni, ahogyan elmentek,
vonatok leghátsó lámpái.
Távolodók.
Nagyon szeretek állni ott,
vonatok, nézni utánatok.
Szeretlek édes fájdalom,
hogy én maradok.
Tí-ririm, tirim-tíí, tirim-tíí, tí-riri-rí, tiri-tíírí...
Így a fiatalember elment, Vizi pedig elhatározta, hogy nem néz utána és mondta, hogy:
– Gyáva! Ne integess utánam, hanem gyere velem! Nincs szükségem ilyen alakokra. – mondta és arrébb lépett.
És egy pénztárfülke előtt találta magát, ahonnan két hatalmas női szem meredt ki rá, rengeteg dioptria mögül, pluszba még ciklámenszínű rúzs a szájon, így. És a száj a következőket mondta:
– Én vagyok a pénztárosnő, mit akar tőlem?
Vizi benézett és azt mondta:
– El akarok innen utazni máshová, érti?
A száj ciklámenszínűen mosolygott és Vizi ezt hallotta:
– Nem maga az első, ide naponta kijárnak a magához hasonlók jegyért. De hallgasson meg engem, van itt más sors is, nem csak a maguké.