Csak ezt a vigyort... / A ház elé a lovam kötöm

A ház elé a lovam kötöm,
aztán a kúthoz vízért megyek.
Rég nem jártam itt, hat éve talán,
nem ismernek fel már az emberek.

A víz fölé hajolva néztem,
a gyűrűző tükörképem, –
gondoltam „hat év után, talán sikerül…”
mikor így szól egy hang a hátam mögül:
„Hé, te, ott, emeld fel a kezed!”

Úgy maradtam ott, görbén a víz fölött
és lassan felemeltem mind a két kezem,
a szemem is ott maradt, a vízben ott azon,
bámultam a meredt vigyort gyűrűző képemen.

Vártam, míg a súlyos lábak
kényelmesen körbejárnak,
nézem a vigyort a vízben,
míg azt nem mondja a hang nekem:
„Bill Barlecon, emeld fel a fejed!”

De én csak bámulom a tükörképemet,
felemelt karjaim közt a szédült vigyort,
„Hát végül itt vagyok hat év után
és azzal, aki miatt jöttem, azzal találkozom.”