Az ócska cipőt egy este már
oly vastagon lepte a sár,
hogy végül megállt,
csak bámult Desiré.
Desiré így suttogott:
„Istenem, Istenem!
Micsoda vidék!
Micsoda egy ócska vidék!
A cipőm milyen ócska már.”
Tárá-ráálá-rálárám,
táráá-rárám,
táá-ráláá-rárám,
táráá-rárám.
Táá-ráláá-rárám,
táráá-rárám,
táá-ráláá-rárám,
tárá-ráá-rárám.
Épp egy kocsma előtt
gondolt arra Desiré:
Mit is mondott Antoine?
Tán egy éve lehetett. –
„Ne bámulj bambán, ha esik
az eső, az eső.”
Jól van – gondolta Desiré –
továbbmegyek.
Tárá-ráálá-rálárám,
táráá-rárám,
táá-ráláá-rárám,
táráá-rárám.
Táá-ráláá-rárám,
táráá-rárám,
táá-ráláá-rárám,
tárá-ráá-rárám.
Istenem, Istenem,
micsoda vidék,
micsoda egy ócska vidék,
nézd a cipőm milyen ócska már.
Tárá-ráráá-rárárám,
táráá-rárám,
táráá-rárám,
táráá-rárám.
Táráá-rárám,
táráárá-ráráárá-ráráárá-ráráá-rárám,
táráárá-ráráárá-ráráá-rárám,
tárárám, táráá-rárám.