Közel s messzi is istenek,
Zeusz, Apollón, Taurisz,
s mi tízezren kivonulunk.
Anabaszisz.
Világunk, napunk hűvösödik,
kivonulunk, katonák indulunk,
de nem nyugovóra, mint a madár, katonák.
Közel s messzi is istenek,
kivonulunk, hogy otthon egy lakomán
hogy otthon egy hatalmas lakomán, részegen.
Egy lakomán, mi tízezer istenek,
Xenophón, Apollón, Taurisz,
hogy otthon egy lakomán részegen majd, istenek legyünk.
Az ősi csarnok visszazengő hangokkal teli,
a lábvért zörren, a pajzshoz magát széles kard veri,
hegyeken, völgyben, tengeren, csillogó folyón,
nehéz mellvértben, hegyen és völgyön Zeusz és Apollón.
Csak jel vagyunk, jel vagyunk, katonák,
kivonulunk, hogy otthon egy lakomán,
hogy otthon, Görögországban majd szobrok legyünk.
Tág, messzi rétünk, a rét, katonák, a rét kaszára ért,
tízezren együtt vasmenetben zörög a pajzs, a vért.
Magas hegyekben örök hó őrzi magát,
és mi jel vagyunk, mögöttünk istenek, katonák.
Tág, messzi rétünk, a rét, katonák, a rét kaszára ért,
tízezren együtt vasmenetben zörög a pajzs, a vért.
Magas hegyekben örök hó őrzi magát,
és mi jel vagyunk, mögöttünk istenek, katonák.