Amikor begerjed a jóindulat

Dalszöveg 

Amikor begerjed a jóindulat,
az ember visszakézből megint árva marad,
mindenki jót akar, s te árva cigány,
ott állsz és nincs gazsula,
csak a jó akarata,
mindenki szigorú lesz, tudja mi lesz,
és a jó akarata nagyon kemény kereszt,
mert, ha a jóért megy a harc,
te nem cigánykodhatsz.

Nem söpör padlást már, ki padlást söpört,
már nem is öldököl, ki rég öldökölt,
az idők szétváltak, te árva cigány,
a húrjaid vonalán,
szanaszét szállt a világ,
s beárad a szétszállt világ résein a „ jóindulat ",
s ebben az áradatban a hegedülő árva cigány marad,
folyik a jóért a harc,
s te nem cigánykodhatsz.

És ha nem cigánykodhatsz árva cigány,
húzz nekik valamit az élet mián,
húzd azt, hogy nem minden a jóindulat,
az élet árva marad,
így megint árva marad,
az élet féregszerű, mégis, mégis marad,
jöhet sok tányérfejű, buzgó jóindulat,
folyhat a jóért a harc,
ha nem cigánykodhatsz.

Jó lenne végre egy nap
mikor egy nagyon picit, ici-picit cigánykodni lehet csak úgy.

Jó lenne cigánykodni, vén hegedűs,
hogyha egy nagyon picit rádjön a tűz
játszani hangszereden, úgy ahogyan,
valahogy húrja szerint,
valahogy hangja szerint.
De sajnos mostan begerjedt a „ jóindulat ",
félni kell, hogy az élet visszakézből ismét árva marad,
hegedűd árva marad,
s te nem cigánykodhatsz.

Néznek a tányérfejűk.
Nem láttak még hegedűt.
Begerjedt és szigorú, számonkérő fiúk.
S mondják, hogy játszd hegedűn, csak azt,
hogy hol van a bűn,
s az élet úgy veszik el, már megint úgy, ahogy kell,
az élet úgy tűnik el, szerintük úgy ahogy kell.