Ádámnak azt mondá az Úr:
„Fiam, itt csak erős boldogul.
Fiam, ha a karodban erő,
így győzöl mindenek fölött.
Fiam, csak erő győzhet itt,
a jó kard mindent kihasít,
tükrökből arcképedet,
testedről a selymeket.
És hogyha győztél, fiam,
lóra szállva vágtass, vágtass tovább.”
„Uram – volt Ádám válasza –
úgy élek, mint farkasnak fia,
nem lelem tükörképemet,
fáradt testemre selymeket.
Bocsásd el magadtól fiad
Uram, egy végső vágta csak,
lóháton, végig a mezőn,
virág közt, sziklatetőn.
Egy vágtát, adj még Uram,
egy száguldást, mit kard szét nem hasít,
egy végső futást adj még Uram,
bocsásd ki markodból lovam.
Engedj el magadtól Uram,
nélküled tudom megfagyok,
de űzz el, mert farkasod vagyok.
Ne leljem tükörképemet,
ne adj testemre selymeket,
hadd fussak végig a mezőn,
hadd fussak sziklatetőn!
Egy vágtát adj még Uram,
egy száguldást, mit kard szét nem hasít.
Egy végső futást adj még Uram!"
„Hát fuss el, – szólt Ádámhoz az Úr –
fuss, itt csak erős boldogul.”
És Ádám vasba öltözött,
és erős lett az erősek között.
És vágtat fent a dombtetőn,
sziklák közt, vízen és mezőn.
Ott hajtja Ádám lovát,
Istentől egyre tovább,
egy utolsó támadásra,
egy vágtára, mit kard szét nem hasít.
„Egy végső futást adj még Uram!
Egy végső futást adj még Uram!"