2. szövegrészlet

Dalszöveg 

El lehet képzelni. A törzsőrmester lilába borult, megkapaszkodott az íróasztal szélébe és fölsóhajtott, hogy:
- Na, na, na, na, na, na, na, na, na!
Aztán békülékenyebben hozzátette, hogy:
- Na! Na!
Aztán szinte cinkoskodva, hogy:
- Semmi? Ne akarja nekem bemesélni, hogy maga semmire sem emlékszik, hogy maga egy amnéziás! Tessék, nézze: itt van egy fénykép, egy férfi puskával. Ismeri? 
- Arthur Rimbaud - gondolta Novák -, a táltos suhanc... - Nem ismerem.
- És ezt a másikat?
- Vízi Miklós... - Nem ismerem.
- És ezt?
- Desiré - gondolta ellágyulva Novák -, Desiré... - Nem ismerem.
A törzsőrmester egymás után kapkodta fel a fényképeket, hogy:
- És ezt? És ezt? És ezt? És ezt? És ugye ezt se? Ugye ezt se? Ugye ezt se? Ugye ezt se?
- Ecsédi, Fáskertiné, Lee van Cleef, Antoine, Szabó Kálmán... Szóval mindenkinek megvan a fényképe itt. 
Hangosan pedig azt mondta, hogy:
- Nem, nem ismerem. Nem láttam. Semmi közöm hozzá. Nem ismerem. Nem ismerem. Nem ismerem.
A törzs fáradtan legyintett, hogy:
- Hát persze! Egyiket sem. Mind ezt mondják. Egyáltalán mit, egyáltalán mit keres maga itt?
És itt a törzs teljesen tanácstalanná vált, felkelt, átment a másik szobába és megkérdezte az ott ülő civilnek öltözött ballonkabátos férfitől, hogy:
- Tulajdonképpen miért hoztuk be ezt az alakot?
A férfi - rangjára nézve hadnagy - az ajtórésen át Novákot figyelte egyfolytában és mondta, hogy:
- Hát maga nem tudja? Még soha nem volt dolga ezzel a Novákkal? Csodálom. Nézze, ez példátlan. A legkülönlegesebb eset, amivel valaha találkoztam. Úgy képzelje el, ez ül minden este ugyanabban az étteremben. - Jégmadár - Ül és néz. És ha maga is ott van és figyeli, akkor előbb-utóbb jön egy pillanat, 'mikor muszáj behozni. Úgy néz, érti? Amikor kint van, maga azt érzi, muszáj behozni azonnal, haladéktalanul és mihelyt bent van, maga elcsodálkozik, hogy miért hozta be? És akkor kiengedi. Most is így lesz. És aztán megint be fogja hozni. Tudja róla, hogy semmit nem csinált, de érzi, hogy ez mindenre képes. Gondolja csak el, azt beszélik róla, hogy van egy ilyen hangfekvés a torkában és hogyha azon énekelni kezd, akkor… Hajoljon közelebb!

[Vészes sutyorgás]

A törzsnek fönnakadt a lélegzete, hogy:
- Igen? Na ne, ne mondja! És mér' nem csinálunk valamit a torkával? [Nyissz] Nem lehetne?
- Nem! Nem! Nem! - mondta a hadnagy - Nem szabad! Nem engedik! Nem szabad, nem engedik! Még az is lehet, hogy ez a hangfekvés nemzeti kincs. Vagy katasztrófa. Vagy egyáltalán nem is létezik. Még nincs kipróbálva, soha nem szólalt meg úgy. Nem tudom, nem tudom mi a helyes megoldás? Menjen, engedje ki!
És így történt. Állt Novák és a törzsőrmester az ajtóban - kikísérte, ugyanis reformőrszoba, ezt nem győzöm hangsúlyozni - és a törzs azt mondta reszelősen Nováknak, hogy:
- Na maga velem ezt nem fogja játszani! Lehet, hogy a hadnagy árnyalatokat kedvelő ember, de én aztán nem! Úgyhogy nálam itt nem lesz Jégmadár, ücsörgés, nézegetés, hangfekvés, nálam maga nem lesz különleges eset! Annyit mondhatok, hogyha ma este itt véletlenül megint találkoznánk és hogyha maga nekem... [vészes sutyorgás] Akkor én nem leszek tanácstalan és maga innen nem fog kimenni! Én magán úgy eligazodok Novák, hogy arról kódul. Most mehet!

És ment Novák a hajnali utcán. Egy könnyű érzést vitt magával, hogy ő szabad, hogy egyfolytában az. És ebben a pillanatban elhitte, amit mindenki beszélt róla, hogy az ő torkában tényleg létezik egy ilyen kipróbálatlan hangfekvés, és elhitte, hogy ha ő ebben a hangfekvésben énekelni kezd, akkor az egész ország elemelkedik a talajszinttől és ezerméteres magasságba fellebeg. Tehát létrejön egy új kontinens, ahol ugyanott áll majd a Gellért-hegy, a Parlament, a csillaghegyi strand, a közértek, kocsmák, a zöldövezetek, ahol minden marad a helyén. A változás csak annyiban fog állni, hogy beszívható lesz a levegő. Hiszen mindenki ezt akarja! Magaslati levegő, magaslati pillantások, magaslati érzések, erős napsütés, buja növényzet, magas termésátlagok, a levegőig, a tenger, Ausztrália...
- De lehet, hogy meg se tudom csinálni - gondolta Novák -, csak etetnek itt ezzel, én meg eszem. Mindegy. A mai nap alkalmasnak látszik arra, hogy kipróbáljam. - Tyhujj, de duhaj kedvem támadt! - mondta hangosan és énekelni kezdett.

Ugyanekkor kezdte énekelni ugyanezt a dalt egy nagy budapesti lakásban egy nagy ünneplő társaság, ahová egyébként Novákot várták nagy hírekkel. A dal így szólt:

Zeneszerző 
Cseh Tamás
Szövegíró 
Csengey Dénes