12. szövegrészlet

Ez egy befejezetlen dal maradt, mert Novák idejekorán földet ért, úgyszólván azonnal. Így aztán titok, hogy mit is keresett valójában, a bizonyos csak a helyzet, amibe csöppent: puhán földet ért a járdán.
- Igen - mondta -, ez én vagyok a járdán. Vigyázó Ferenc utca. És mindenfelől ünnepi zaj.
Aztán hátranézett és látta, hogy a háta mögött ott áll az üres telek a meredező tűzfalakkal.
- Hát ennyi nyom azért marad majd utánam. Egy foghíj. Ez az életművem. Egyébként minden a helyén. Nem is volt az egész olyan veszélyes, mint amilyennek látszott. Végül is mindennapos történet. Mindennapos történet. Na jó, akkor lássuk tovább: Merre is van a Jégmadár? Arra. Hát akkor én most erre megyek.
És elindult az ellenkező irányba. Ment két saroknyit és egyszer csak ott állt a Jégmadár előtt. Semmi kétség, fönt volt a cégér, bent az ünneplő barátai, meg az evakuált lakók, nyakig kormosan, az ajtón tangó dallam szűrődött ki. Novák megdörzsölte a halántékát:
- Úgy látszik eltévedtem. Nem baj. Gyerünk innen!
Sarkon fordult és megindult toronyiránt. Két háztömbbel odébb megint a Jégmadár előtt találta magát. Ugyanaz a cégér, ugyanaz a közönség, ugyanaz a tangó. Novák hátraszédült, hogy:
- Hát mindenhol ez megy!? Hát hány ilyen étterem van errefelé? Hány ilyen társaság van ebben az országban, hogy soha nem fogynak el!?
És rohanni kezdett. Két sarok: cégér, társaság, tangó. Két sarok: cégér, társaság, tangó. Két sarok: cégér, társaság, tangó. És a barátai mindenhol integettek neki a nagy üvegablakokon keresztül, hogy:
- Gyere Novák! Gyere! Gyere! Már csak téged várunk! Gyere édes öreg! Gyere! Gyere! Gyere!
De Novák csak rohant, rohant, mígnem végül megállt kifulladva. Egy ház előtt állt meg, amelyik különös véletlen folytán a Jégmadár nevű étterem volt és ahol már sokan vártak rá türelmetlenül. Megállt és azt mondta:
- Hát ha így áll a helyzet, akkor legyen ez a törzshelyem.
Azzal belökte az ajtót,