Táblát hordok a mellemen,
és az van arra írva:
Szégyellem magam, emberek,
dehát itt vagyok, mit csináljak.
De hát nézzétek a kutyámat.
Táblát hordok a mellemen.
Adjatok a kutyámnak!
Nézzétek, milyen nagybeteg!
A fejét lábára hajtja,
belebámul a levegőbe.
Félre ne értsetek, emberek,
nem én vagyok itt a koldus,
énhelyettem áll... állatszemek
élelmet kunyerálnak,
ha már élelmes gazda nincsen.
Szegény kutyának adjatok máma!
Hová is lenne szegény kutyája
jó gazda nélkül, ki helyette koldul?
Nézzétek, szegényke mindjár' fölfordul!
Mindjárt megdöglik, mindjárt elájul!
Szegény kutyája mindjárt meggárgyul!
Mindjárt fölfordul, itt helyben megdöglik
a nyomorult féreg! Nem bírja ki estig
a nyomorult árva! Nincs a világnak ilyen árvája!
Hazug a tábla a mellemen,
hazugság van arra írva.
Szégyellem magam, emberek,
ez a kutya be van tanítva,
nem ő, én vagyok itt a koldus.
Félre ne értsetek, emberek,
nem ő, én vagyok itt a koldus.
Nem ő, hanem én. Az ő szégyene.
Ti állatszemek, mit csináljak,
ahogy belebámultok a levegőbe.
Ti állatszemek, ti mindent tudtok,
ahogy belebámultok a levegőbe.
Hogy mindenki rosszabb a kutyánál,
ahogy föl-alá koslatva sürdöng,
itt a visszhangos aluljáróban,
ebben a nagy etetőben.
Nem a kutya, mi vagyunk itt a koldus
ebben a nagy-nagy-nagy etetőben,
ebben a nagy-nagy-nagy etetőben.
