Dalszöveg
Karbunkulus kőből van a koronája,
úgy ül trónján a király.
Magam vagyok e királynak legkisebbik lánya,
egy színpadon, fényes színpadon.
Karbunkulus követ kapok az első felvonásban,
tűznek rám a reflektorok.
Elrejtem én azt a követ hófehér ruhámban,
aztán a felvonásnak vége van.
Másfél órán át én nélkülem megy tovább az előadás,
másfél óra múlva kezdődik az utolsó fölvonás.
Én belépek, szerep szerint, tizenegy előtt tízzel,
s lassan tartok a király felé.
Megyek, fehér ruhám alatt lassan verő szívvel,
tíz perccel előadás vég előtt.
És megállok a kezemben karbunkulus kővel,
s azt a király kezébe nyomom.
S megfordulok és kimegyek lassan verő szívvel,
és az előadás nélkülem folyik tovább tíz percig,
s a függöny lemegy.
Kapcsolódó tartalom
Multimedia track
