Tururururum, turururum,
türürürürüm, turururum.
És arra ébredt, hogy a hó belepte,
s még le sem rázta azt a havat,
letiltott gondolat ugrott eszébe
felleges hajnalon, hófödte hajnalon.
Ő volt aki tiltotta önnönmagának
meg azt a bizonyos gondolatot,
és gyorsan meg is ölte önnönmagában
azt a bizonyos gondolatot, felleges hajnalon.
Később a kedvenc nagy kukájába nézve,
éppen amidőn reggelizett
- majonézt egy mocskos nejlondobozból -
már megint eszébe jutott, felleges hajnalon.
Megint a tiltott ugrott eszébe,
s míg tévéműsorral szájat törült,
elfojtotta ismét, kissé dühös lett,
felleges hajnalon, hófödte hajnalon.
Később jól megvolt egészen estig,
nem járt eszébe fikarcnyi sem
lábának fázásán, borocskán kívül,
felleges estelig, hófödte estelig.
Hm, dididididim, dudududum,
düdüdüdüdüm, dudududum.
Még este tárgyalt egy vidám rendőrrel,
míg üres kirakatban vackára dűlt,
kint a hó esett, esett, mint rosseb,
felleges szombaton, hófödte szombaton.
Kérte a rendőrt, még ne hagyja magára,
félt, hogy az elmegy, de magától félt,
merthogy a tilalmas eszébe juthat,
hogy miért jutott ide, ahová eljutott.
De elment a rendőr, ő nézett utána,
és máris ellepte a gondolat,
az, hogy az egészet egy nő okozta,
pedig ez nem volt szabad, semmi szín alatt.
A jobbik eszével ugyanis tudta,
az a nő ártatlan, ő maga hibás,
mert amit az ember el tud képzelni
magáról, végül az, az lesz belőle majd.
És mivel ő el tudta képzelni magáról
azt, hogy az utcán végzi, azért van itt,
a nő bezzeg nincs itt, mert inkább meghalna,
azér' van fent, ő meg itt, azért nincs lent az a nő.
Félt az alvástól, félt a reggeltől,
inkább a lábfázás, mocskos doboz,
mint az a gondolat folyton fejében,
hogy a nő, vagy pedig ő,
mért lent ő, mért fent a nő,
mért lent ő, mért fent a nő.
Tiririririm, turiraram, hm,
türürürürüm, turururum,
turururum, turururum,
turururum.
