Nagygéci Kovács József

Dátum 
2025. november 06. csütörtök
Multimedia track 
Helyszín 
Pécs

Nagygéci Kovács József
a Pannon Tükör szerkesztője

 

Cseh Tamás életre-halálra, leginkább halálra

A Cseh-Bereményi oeuvre jól körülhatárolható része valamilyen formában kötődik a halál-témához. Akár a hősiesség felől közelíti, mint a Petőfi halála címűben, ahol a szabadságharc költője saját maga elveszését is láttatni akarja („nem látja senki, nem így akarom” – mondja a szerepversben, -dalban a költő), akár a beteljesülő végzethez köti, mint a Laredo című western-dalban, ahol egy fiatal cowboyt lát az elbeszélő a városon át végighurcolni, akinek „teste hideg volt, mint az agyag”. A jelenet előrevetíti az elbeszélő sorsát is, aki épp ezért kerülni tervezi a várost, magának mondva: „így végzed te is”. A jól ismert Lee Van Cleef címűből nemzedéki mondás is született, a bizonyos „hátat a falnak és megdögleni”. Pedig amikor ezt énekelte Cseh Tamás, nem ez volt a jellemző halál, inkább a csendes kimúlás, a – szintén a dal mondja – „fényképész lett” esete. Másként hősies a mindent odaadó, végre csak magával foglalkozó Gróf Széchenyi István, ahogy pisztolyát porozza. A tragédia egyéni, „intimus, magánügy”, mondja Széchenyi, miközben a maga életét bevégezni készül. Másképp tragikus a Fehér babák album egyik legszebb dala, a Tábori lap Karády Katalinnak, benne a hómezőn hamarosan halva ottmaradó, a 2. Magyar Hadseregben, mint jól tudjuk, teljesen értelmetlenül elpusztuló katona utolsó lázálmos monológja: „Fú a szél a völgyön, réteken, / én fekszem itt és századom megyen”. Itt a halál különösen rémisztő, hiszen végletesen értelmetlen (szemben, mondjuk Petőfi halálával, ami tulajdonképpen áldozat) és mutatja – a korszakra vonatkoztatva, amelyben íródott – a „kilátástalanság előérzetének stilizált jeleit”. Megint másként megrázó a Tarpay grófné címen ismert (valós címe: A dédapa dala) dal. A nevezett grófné „szép, szőke lánya” maga a végzet, aki miatt négyen meghalnak (pisztoly, kard, kés, folyó által), ketten pedig megtébolyodnak (egyik mindent elherdál, a másik, „egy cigányprímás, Sárközi Ferkó nevű hajnalilag húzza, míg végül lángot vet a hegedű”). Itt a halálesetek a maguk módján hősiesek, de a magántörténeteken belül, nincs belőlük egyetemes kipillantás, leszámítva a szerelem egyetemességét, de ez végképp messze vinne a tárgytól.