„Valahol a világűrben elsüjedt egy ürhajó”, 2019

Dátum 
2019. június 21. péntek - 2019. szeptember 20. péntek
Helyszín 
Paks

 

„Valahol a világűrben elsüjedt egy ürhajó”
Január Herceg Tova /BAKSA-SOÓS János/ kiállítása a Paksi Képtárban

Megnyitó: 2019. június 21. (péntek) 15:00
A kiállítást megnyitotta: VETŐ János, képzőművész

_

Közreműködő intézmények:
Cseh Tamás Archívum
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

_

Baksa-Soós János (1948) képző- és előadóművész. 1968-ban alapította meg első zenekarát, a Wastapsot, majd rá egy évre, 1969-ben a KEX frontembereként vált széles körben ismertté. Alig múlt 20 éves ekkor, de a ‘60-as, ‘70-es évek fordulójának underground, tűrt/tiltott szabadság-álmának teste-lelke vált belőle a színpadon és azon túl is.

1971-ben hagyta el Magyarországot. Nyugat-Németországba disszidált, ettől fogva Január Herceg néven kezdett alkotni, a legkülönfélébb médiumokban: zenél, fest, rajzol, szobrokat készít. Világot épít, amit a saját maga által átlelkesített anyaggal rendez és népesít be. Mindemellett a közben születő meglátásait naplóiban (Hajónaplók) szöveges formában is rögzíti.

Először Essenben végezte el a Museum Folkwang grafika-, ezt követően pedig a düsseldorfi Kunstakademie festő-grafika és szobrászat-kerámia szakát. Többek között Joseph Beuys, Gerhard Richter és Rolf Sackenheim tanítványaként professzionális (mesterdiplomával rendelkező) képzőművészként kezdte meg összművészeti tevékenységét.

2000-ben jelent meg könyve, a Terra Forming. 2007-ben Lét-határtalanság címmel nyílt kiállítása Székesfehérváron, ahol St.Auby Tamástól és Major Jánostól átvette a Major János-díjat.

...

“Én pionyir művész vagyok 5xös munka hőse a szakmának. Non Stop dolgozó.”

Majd negyven év alternatív világmeglátása sűrűsödik a megszámlálhatatlannak tetsző tárgyak valóságában. Együttesen szemlélve “őket” fejthető vissza az az egységes világkép, aminek a bemutatására most ezzel a válogatással kísérletet teszünk.

Többszáz kisméretű szobor, hang és zene, valamint diafilm és naplóoldal interpretációs közegeként formálodik az az installatív tér, amely – Kaszás Tamás tervei alapján – a természeti népek mesét hallgató és látó világának ritmusát és környezetét is megidézi.

Osztályharc, klasszifikáció nélküli béke. Alternatív javaslat a hétköznapiság legtöbb félreértésének természetes módon történő korrigálására.

Mindez most először kerül úgy színre, hogy Január Herceg nincs jelen a rendezésnél.

_

Az anyag összegyűjtésében és bemutatásában a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, valamint a Baksa-Soós János különgyűjteményt abban az időben kezelő Cseh Tamás Archívum közreműködött.