Időpont
Nők Lapja, 1983. március 26.
„Színház az egész világ”
Ahogy tetszik - a Katona József Színházban
Székely Gábort valószínűleg a komédia gondolati és szerkezeti gazdagsága csábíthatta az Ahogy tetszik újraolvasására. A műben rejlő lehetőség: az évődő szerelmi játék érzelgősség nélküli megjelenítése, a szabad erdei mesevilág és az érdekek, konvenciók kormányozta udvari élet ütköztetése. Ahogy a lét végső kérdéseivel szembenéző Hamlet színpadán helyet hagy Shakespeare az élet vaskosabb, groteszkebb igazságainak, úgy nyit kaput a szerelmi játék színpadán a keserű társadalombírálatnak és filozófiának. „Színház az egész világ” - vallja Jacques, és ahogy a stációira bontja az emberéletet, úgy boncolja fel a társadalmi élet összegubancolódott szálait is.
„Öltöztess bohócnak, s engedj beszélnem,
Ahogy akarok - kipucolom én
E megfertőzött világ ronda testét,
Csak szedje gyógyszerem,
türelmesen."
De a beteg világ is boldogságot álmodik, és a szerelmesek évődve, csalódva, mohón keresik egymást. Székelyt elsősorban nem is a filozófia, inkább a színházi lehetőség, a színpadra idézett világ Shakespeare-nél is szokatlan változatossága foglalkoztathatta. Az a kavargás, amelyben pásztorok és hercegek, hercegnőkből lett pásztorok, férfiruhát öltött, valóságos tündérlányok, bölcsek és bolondok mérkőznek saját szenvedélyeikkel és egymással. Hiszen az Ahogy tetszik igazi felsőfokú vizsgadarab - egy egész társulat bizonyíthatja benne és általa fogékonyságát a poézisre.
A Katona József színházbeli vizsga - ezt hadd bocsássam előre - kitűnően sikerült. Székely Gábor nem keresett különösebb trükköket, fogódzókat ahhoz, hogy a közönségnek tudtul adassék a mű aktualitása. Időtlenül egyszerű (stilizáltan mai) ruhába öltöztetett hősei a történet tér- és időbeli határaira ügyet sem vetve, magától értetődő modernséggel és mégis költői stílusban játszották a nagy tréfát.
Az előadást keretező, megelevenedett reneszánsz kép modern kavargása puritán, fehér térelosztó vászonfüggönyök előtt zajlik. Az első percekben stílusosnak, szépnek és korszerűnek érzett, egyszerű háttér (Székely László díszlete) a későbbiekben aránytalanul sok figyelmet követel a nézőktől és a szereplőktől is, s ezért zavaróvá válik.
Az előadás erőssége, értéke az átgondolt és összehangolt, jó ritmusú színészi játék. Rosalinda akkor is hálás főszerep, ha az előadásban a társulat van reflektorfényben. Udvaros Dorottya mostanában kosárba gyűjti a babérleveleket, de a kritikusi óvatosság, arányérzék, vagy pedagógiai megfontolás sem korlátozhatja elragadtatásunkat. Az epilógusban Shakespeare azt követeli Rosalindától, hogy "bűvölje el a közönséget. Nos, Udvaros híven teljesíti a shakespeare-i parancsot, de mégsem csak a bájával, személyisége varázsával hat, hanem máris birtokában van a mesterség teljes eszköztárásnak. Különösen Ganymedes álöltözetében, Orlando Rosalindához intézett szerelmi vallomásait hallgatva, a fékentartott és leplezett érzelmek villanásnyi kisugárzásait érzékeltetve remekelt.
Célia szerepét, hirtelen szerelmi behódolását sokan nem bocsátották meg Shakespeare-nek: George Sand például a francia átdolgozásban a darab eredeti happy endjét kiforgatva, Oliver helyett Jacques-kal adja össze a lányt. Csonka Ibolya ezzel szemben olyan meggyőzően jeleníti meg e frigy előzményeit - Rosalinda iránti bakfisrajongását, féltékenységét, Célia temperamentumát, szerelemre vágyó nyitottságát, hogy a hihetetlent is elhisszük neki. Alakítására a legnagyobb dicséret, ha azt mondjuk: méltó, sőt, nem egy jelenetben egyenrangú partnere Udvaros Dorottyának.
Shakespeare drámáiban köztudomásúan jobb szívvel osztott szerepeket társulata férfi tagjainak. (Már csak azért is, mert a női szerepeket is ők játszották.) Az Ahogy tetszik ebből a szempontból kiegyenlítettebb, hiszen a szerelmes Orlandón kívül a méla Jacques és Próbakő is hálás szerep. A Katona József Színházban Gáspár Sándornak (Orlando) sikerült elkerülnie szerepe csapdáit, a szentimentalizmust és a túlzott naivitást. Kamaszszenvedélyének hőfoka, szertelensége révén a szerelem lovagi gesztusait a fűzfapoéta elszánt ostromával ötvözi.
Szacsvay László Shakespeare-re hallgatva „bölcsebb, mint amilyen bolond". Még velünk is elhiteti, „Elég szomorú, hogy már a bolondnak sem szabad bölcsen beszélnie arról, amit a bölcsek bolondul csinálnak." Benedek Miklós Jacques-jának kiábrándultsága egymaga ellensúlyozza a szerelmesek felhőtlen optimizmusát, nem annyira méla, mint amennyire dühös, de végül is - kitűnő, új olvasatát adja a figurának.
De bátran haladhatnánk akár a színlap rendjében: hiszen Eperjes Károly (Silvius pásztor), Csomós Mari (Phoebe pásztorlány), Molnár Piroska (Juci parasztlány) egyaránt megérdemelnének néhány elismerő szót. És ha tőlük nem sajnáljuk - de miért is sajnálnánk? -, igazságtalanságot követünk el Balkay Gézával, Puskás Tamással, Újlaki Dénessel! Csak a száműzött herceget játszó, az utóbbi időben csúcsformában lévő Sinkó László tűnt ezúttal halványabbnak. Nem mellőzhető viszont a felsorolásban az előadás komponistája, a dalait a színpadon személyesen tolmácsoló Cseh Tamás. Az ő szerepét (Amiens) igazán túlzás lenne főszerepnek minősíteni, mégsem lehetetlen, hogy lesznek fiatalok, akik az ő kedvéért kíváncsiak Shakespeare-re is.
Hirtelen jött égiháborúval kezdődik, minden szereplőt bőrig áztató záporral végződik ennek a négyszeres kézfogóval záruló, vidám és erotikus, költőiségében szellemes komédiának legújabb előadása. A párjukra lelt szerelmesek összekapaszkodva várják az ég - és a közönség - feloldozó kegyelmét. A vidám erdei száműzetés, a játékos ifjúság véget ért: az udvarban kire-kire felelős, felnőtt élet vár. A felcsattanó taps jelzi, hogy a nézők a szereplőkkel együtt örülnek a kiderülő égnek és a Katona József Színház legújabb, megérdemelt sikerének.
Földes Anna