Tóth Lívia, az Újvidéki Rádió egykori magyar szerkeztőségének munkatársa,
Valóság nevű nagybátyánk, Napló, 1996. április 24.
Cseh Tamás több koncertet is adott Vajdaságban, Zentán és Magyarkanizsán, egyszerűen csak Régi és új dalok címmel. „De készülnek a legújabb dalok is” – mondta akkor Cseh Tamás. „Ősszel szeretnénk egy nagy kosárral a közönségre zúdítani belőlük. De addig meg is kell írni, ki kell szenvedni, sok pohár bort inni, összekapni, egymás vállát ropogtatni, megdicsérni egymást, összekapni. Olyan a dalszülés, mint egy házasság. De most jó idők vannak. Végre sikerült a világ összes nyűgétől megszabadulni. A politikusok csinálják a saját dolgukat, a pénzemberek rabolnak, akit akarnak. Mi eldöntöttük, csak nehéz volt megvalósítani, hogy ettől a világtól lelépünk, és azzal foglalkozunk, amit szeretünk. Jó elbújni a dalokba. Énekelni, az a dolgom.”
– Kedvezőbb-e ez az idő, mint a rendszerváltás előtt volt?
– Nem, ezt így nem állíthatom. De a világ azért annyit változott, hogy sok nyűg, pénztelenség, szenvedés és nyomor közepette a szabadság szagát érzem. Igaz, most semmit sem tudsz csinálni, ha nincs szponzorod. Ilyen értelemben nyomorultabb, de a szabadság azért megvan. Régen a hatalom fogta a kezünket, most egy gonoszabb dolog köti meg, mint egy rossz bilincs: a pénz. Csakhogy, aki a pénzt is le tudja rázni, az tényleg megszabadul. Mi a Bereményivel úgy döntöttünk, hogy bennünket ez nem érdekel. Mellesleg, sohasem értettünk a pénzhez, tehát nem volt olyan nagy dolog lemondani róla. Egy-két jó ember meg mindig akad, aki segíti a munkásságunkat. Nemcsak anyagilag, hanem úgy is, hogy színházhoz, stúdióhoz juttat minket.
Az egy ügyetlen hatalom volt. De a maga módján még az etikának sem volt híján. Későn vette észre, hogy mi vagyunk, hogy ez számít az embereknek, utána pedig nem lehetett elhallgattatni. Aztán meg annyira bajba került, hogy már nem tudott velünk foglalkozni. Jó időkben, jó szelekkel indultunk. Mi ezeket a dalokat át akartuk menteni. Mert üzeneteket tartalmaztak, amelyek, ha nem is mindenkinek, nekünk fontosak voltak. Ezért örülök, hogy kihajóztunk. Mindig tudtuk, hol van az öböl, ahol egy időre meghúzhatjuk magunkat. A hatalommal lehetett taktikázni, most a pénzzel nem lehet. Csak így, ha azt mondjuk, hogy nem vagy te nekem.
Voltak olyanok, akik titokban örültek a rendszerváltás idején, hogy kihúzták végre a szőnyeget a lábunk alól. Mert addig ágáltunk, de ezután mit teszünk? Kinek kell már a rejtjeles beszéd? Pedig szövegeink nem a politikával szemben voltak rejtjelesek. Ez Bereményi Géza nyelvezete. Az ő észjárása nélkül ezek a dalok nem lennének, én nem énekelnék, és nem létezne ez a műfaj. Azt hiszem, hogy az emberek nagyon kíváncsiak Bereményi gondolataira.