A dalokat ketten őriztük

Időpont

1990
Leírás 

- A "Száll a 424-est" 1970-ben írtuk, az egyik legkedvesebb dalunk volt, és a mai napig is az. Egy fél éve, hogy megpillantottam a lapot egy standon, kilógott a fejléc az újságok közül és beképzeltségemben azt hittem, hogy rólunk van szó, hogy valaki fölfedezte végre, hogy mekkora dal ez. Aztán örömmel láttam, hogy ez egy lap, megvettem és talán még valami kis utalást is találtam a mi dalunkra.

- Mit jelentett nektek ez a dal?

- A keskenyvágányú vasutakról szól, a dal középrésze a leglényegesebb, az hogy "El ne felejtsétek, azt hogy vannak köztünk, el ne felejtsétek, vannak evilágon keskenyvágányú vasutasok is!" Akkor ennek több értelme volt. Mert voltak /vannak/ Magyarországon keskeny vágányú vasútvonalak, a gyorsvonataink már szélesebb nyomtávon futnak, és elmész Záhonyba, ott még a legnagyobb magyar mozdonynak is szét kell rúgni a kerekét, hogy elguruljon rajta. Ez 1970-ben ellenálló dalnak minősült, mert arról szólt, hogy vannak még magyarok, mert hiszen a nagy orosz vasútvonalakhoz képest a mi vasutunk keskeny nyomtávú. Ugyanakkor jelentette a Füzértől Sárospatakig közlekedő keskeny nyomtávú vasutat is, amit azóta lebontottak, de akkor még bőven működött, ahol egy gyerek papája fűtő, és a gyerek büszke, hogy mindig előre néz, és sohase hátra, és hogy a barátja állomásfőnök. Aki ült valaha ilyen kisvasúton, az tudja, hogy az egy álomszerű emlék, és ez a dal akkor egy sima kis kedves gyerekdal. Mindenesetre kellemes borzongást okozott akkor mindannyiunknak, és nem nagyon lehetett belekötni.

 

 

Kapcsolódó tartalom