Nekem megvan még az a cipőm,
ami átugorhat az időn,
az a tátogó, ócska, rossz cipőm.
És még képzeld, megvan a kalap,
ami majdnem orromig szalad,
nézd csak, itt tartom az ágyneműnk alatt.
Antoine, ide figyelj,
ereklyét gyűjt ez a hely,
múzeum ez a drága gyűjtemény.
Mauzóleum, vagy valami,
amit így kimondani
valahogy most épp nem bírok én.
S nézd csak, hűha, ezt a kis izét,
kitalálod-e, hogy ezt miért
őrzöm még neked a fal résében itt?
Fogadok, hogy még azt se tudod,
hogy miért oly fontos e dolog,
régen tiéd volt, úgy hívták: munkakönyv.
Antoine, bedilizek,
valahogy, tudod, ezek,
őrület, hogy mit is jelentenek.
Szóval mind, édes haver,
itt van ni, vagy százezer,
hát engem speciel megrendítenek.
És most, ajjaj, előveszek
egy bődület poént neked,
de úgy, hogy menj ki, és ha szólok, visszajössz.
Na jól van, Antoine, jöhetsz!
Nem hallod, Antoine? Jöhetsz!
De el ne ájulj! Gyere már, Antoine!
Antoine! Most mit izélsz?
Antoine, te kis csibész,
ha nem jössz, hát én eléd viszem.
Na itt van, hé, Antoine!
Mit izélsz, hé, Antoine?
Ja! Ja, jó. Jó, menj csak!
Menj csak! Menj csak!
Menj csak, te tudod!
Isten veled!
Nekem megvan még az a cipőm,
ami átugorhat az időn,
igen, az a tátogó, ócska, rossz cipőm.
Igen, megvan, megvan, ja, az a kalap is megvan,
ami majdnem az orromig szalad,
igen, itt tartom az ágyneműk alatt.
Düdüdüm, düdüdüdüm, düdüdüm, düdüdüdüm.
Düdüdüm, düdüdüdüm, didididim.
