Désiré és az eső
a címe a dalnak,
amit harmincnégy éve dúdolok.
Két szereplője van:
Désiré és az eső,
az eső zuhog, s Désiré benne áll.
Lemos az eső Désiréről mindent,
kalapot, ruhát, fűzőstől cipőt.
Egy meztelen test –
Désiré csak ez.
Ez milyen eső?
Ez komoly eső.
Antoine jön és kérdi Désirét:
„Azt hiszed talán, megszabadulsz valamitől?
Kalapod, ruhád,
fűzőstől cipőd,
lemállott, na jó,
és tiszta vagy, na jó.
De kérdezem én, hangsúllyal, Désiré,
arcodra rászáradt szokásaiddal mi lesz?”
„Mondd, hogy érted ezt?”
– kérdezi ázva Désiré –
„Tán öreg vagyok, szokásaim rabja csak?
Megkérlek Antoine, csak azt ne mondd,
hogy reménytelen itten állnom, itt e komoly
esőben áznom, de igenis
leviszi majd rólam, amit én akarok,
környezetem és családom, szociális
körülményeim, s vele minden
bizalmatlanságom, tétovaságom,
mások múltját, mit rám raktak, csak nem
gondolod, hogy ez majd mind rajtam
marad, csak nem gondolod...?”
Antoine csupán annyit mondott: „De igen.”
