Tegye a kezét a vállamra még egyszer, tanár úr.
Szemüvegén a fény szemembe hogy szúr.
Mondja az életemről, hogy ez nem élet,
hogy visszaordítsam: akkor se félek.
Rémüljön meg még egyszer tőlem, tanár úr.
Vállamat rázva, hogy mi lesz ezentúl,
szeretném sziszegve, sziszegve mondani azt megint,
hogy akkor sem érdekel, ha tudom, hogy igaza van.
Csak futna a vér ki még egyszer az arcából, tanár úr,
hogy ne érezzem mindig, hogy ezentúl
igaza lesz, igaza volt Önnek, tanár úr.
Szemüvegén a fény szemembe hogy szúr.
Álljon elém, ha mer, fehér köpenyben,
hogy szabja meg, milyennek kéne lennem.
Vállamat rázva féljen tőlem újra,
én visszanéznék megint a tanár úrra.
Akkor se fogja tőlem megtudni,
hogy minden éjszaka Magával beszélgetek.
Sohase tudja meg, sohasem értheti, tanár úr,
én élek, élek csak, úgy élek, ahogy lehet.
