Nem nyílnak a völgyben a kerti virágok,
hóban akadt el a szárnyas idő,
de látod emitten e téli világot,
kicsorbult a ködtől a bérci tető.
Kőbe lopódzott a lángsugarú nyár,
benne virít az egész kikelet,
mert íme, sötét hajunk kő között fű már,
vérünk a kőnek ad meleget.
Elhull a virág, szirmot bonthat a szégyen,
ülj hitvesem, ülj az ölembe ide.
Elhull a virág, szirmot bonthat a szégyen,
ülj hitvesem, ülj az ölembe ide.
Hasztalan dobjuk az özvegyi fátyolt,
ott csattog, akár a sötét lobogó,
mint csapdosó szárnyak a síri világból,
a szárnyas idő, mit lekötöz a hó.
