Nekiszegeztem én a kérdést, hogy szeretsz,
nekiszegeztem én a kikötőben,
mikor indultam én Dél-Afrika felé,
úgy fél négy felé, mikor a nap forró,
indul a hajó.
Nyári délután kérdezem, szeretsz-e?
A ház, a ház, a házra vigyázol-e?
Őszes férfi, sapkáján aranysáv,
nyári délután indulás előtt,
most ez vagyok én, a másik az te vagy.
Ami történt még itt, azt feledés fedi.
Minden álmomban
százféle változatban te vagy velem,
és mindig te segítesz.
Százféle változatban te vagy velem,
és mindig te segítesz.
Te segítesz, ha meggyújtom a lámpát.
Ébredés után még egy kicsit
itt maradsz velem, mielőtt elfelejtenélek.
Elfelejtelek, majd váratlanul
egy másik helyen találom magam.
Az a fogoly vagyok, számom 307,
aki megszökik, üldözőit egy kis utcában lerázza,
csönget egy helyen, s te nyitsz rá ajtót.
Jössz megint velem, de ezúttal sötét van,
lépteink alatt ropog a kavics.
És egy kastély felé, ami úgyszintén sötét,
csak a másodikon látni lámpát,
amin függ a szemünk, míg az óvatos cipők
csak az utat lesik, úgy megyünk ott.
Minden álmomban
százféle változatban te vagy velem,
és mindig te segítesz.
Százféle változatban te vagy velem,
és mindig te segítesz.
Egy nyári délután kérdezem, szeretsz-e?
A ház, a ház, a házra vigyázol-e?
Fogoly vagyok, éppen most szökésben,
csöngetek, s te nyitsz ajtót nekem.
Százféle változatban te vagy velem,
és mindig te segítesz.
Százféle változatban te vagy velem,
és mindig te segítesz.