Parkunkban virág közt, terített asztal áll,
bor és cseresznyelé, csengő ezüstkanál.
Mint húron vonódó szép vonó,
mely alól meghitt dal felfakad,
eszemben úgy jár egy ünnepély,
hajdani lombok alatt.
Csippentsd fel hát a csipkés ruhaszegélyt,
s keringj, mint egykor egy ünnepen,
mert bocsásd meg nékem e könnyű szeszélyt,
csak ünnep vagy énnekem.
Mandulaívek és borsodó,
elhagyott kerteknek lombja int.
Mondjátok, hová keringtek el
szép rendezvényeink?
Csippentsd fel hát a csipkés ruhaszegélyt,
e durvult világban csak egy maradt,
idézni sok régi ünnepélyt,
hajdani lombok alatt.
Ringlotta, kárfiol, roskadó asztalok,
helyükről elmozdult utolsó támaszok.
