Három nap északi szélben,
vacogásokban, ostromokban,
pulóveremben illatod...
Hova vezet ez?
Na hiszen,
mi a fene lesz?
Micsoda beteges, rákfrancos élet,
én itt nézem, te meg ott nézed,
hogy hajol meg a szélnek
a jegenyénk,
s levele
hova repül el.
Így szállok én is el nemsokára,
te pedig így hajolsz majd utána
annak a személyvonatnak,
melyen utazom
haza én,
haza egyedül.
Aztán csallak egy évig a feleségemmel,
te meg majd engem a szeretőddel,
ebből áll ki az ősz, meg a tél,
csupa csavaros
kibúvó,
csupa csalatás.
De jövő ilyenkor, hazamenőben
megint az ablaknál szeles időben,
s pulóveremben illatod...
Ugye, csakis így,
ugye, így,
ugye, csakis így.
Így szállok, így hajolsz, és így nézek,
így mondom újból, hogy rákfrancos élet,
és így hajol majd meg újra a szélnek
az a jegenye,
az az egy,
az a hülye fa,
az az egy,
na, te hülye fa…
