8. szövegrészlet

Csakhogy nincs jövő ilyenkor. Nincs kibúvósdi. Veszélyes játék ez,
abba kell hagyni. Akinek titkos örömei vannak, azzal bármit meg lehet
csinálni, mert az úgy védekezik, hogy kussol, és akármilyen helyzetbe
belehalkul, ez pedig nem nekem való taktika. Úgyhogy a következő
lépésben szabadulni kell a szeretőktől, a feleségektől, és a titkoktól.
Itt kísérteni kezdett a szónoki hév, és Novák engedett, hogy:
- Legyen nyilvános, ami nyilvánvaló! Engedjük szabadjára a
viszonyainkban rejlő feszültséget, és fütyüljünk a keletkező zűrzavarra!
Nincs féltenivaló! Ami ingatag bennünk, úgyis magától összedől.
Tehát mégis csak föl, föl, föl, föl, föl! - és a cölöpverő kalapácsok skandálták
a szavakat. Az alpinisták...  Novák pedig elégedett volt a fogalmazással, hátradőlt
a karosszékben, és azt mondta, hogy: - Jó. Akkor a nőügyek lezárva.
Prrrrrrrrrrr! - ez persze nem Novák volt, hanem a telefon
csörgött megint.  - Aha!- mondta Novák.  Folytatják, mint annak a rendje. Ez a tanár úr lesz,
a tanár úr, lefogadom. A jó öreg tanár úr. - He-he-he… hm…khm…izé…Novák! Ne hordja magát
ilyen büszkén, fiacskám! Rebesgetnek magáról ezt, meg azt,
hogy milyen nagy dalnok lenne, de maga ne üljön fel ezeknek a
mendemondáknak, gyermekem, hiszen nem maga Petőfi Sándor, végül
is. Petőfi Sándor meghalt, tanultuk, nem emlékszik?
Meghalt, hála Istennek. Az volt, Novák fiam, a magyar történelem
utolsó nagy pillanata, ne felejtse el, valahogy el ne felejtse.
- Hát nem, tanár úr! Csak csengessen, csak berregtessen, nem
veszem fel. Nem fogom még egyszer meghallgatni a vonatkozó
történetet. Dienes-féle verzió. Hanem azt mondom, hogy a dolog
mégis csak úgy áll, hogy én vagyok Petőfi, és élek.