És a dal, a beszéd itt véget ért, a mozgólépcsők megindultak, az alkalmazottak lábukra hajtották fejüket és eltűnődtek. Antoine is lefelé indult. Hogyan is történt? - gondolkozott magába. Engem itt megfogtak, valamit mondtak, én valamit mondtam, ők néztek, én néztem. Igen. És ott történt valami, azzal, hogy néztem. Hogy néztem. Azzal, hogy néztem. Hogy néztem. És megpróbált még egyszer nézni. Körülnézett, hogy mit nézzen. Közben leérkezett a vágányok övezte márvány csarnokba. Ott a lakosság, az utasok zsibongtak, nyüzsögtek, tülekedtek. Kit válasszon Antoine? Vadászokat különböztetett meg a tömegben. A vadászok derékszíjáról lelőtt fácánok lógtak le, miként a bojtok. Fegyvereiket nem felejtették otthon, ők maguk viszont valószínűleg megfeledkeztek magukról, mert hangosan énekeltek miközbe' bevonultak a szerelvénybe, amely készségesen nyitotta meg előttük az ajtajait. És a vadászok egymás után nagyságrendbe, lovagló ülést mímelve így vonultak be a szerelvénybe...
