És már állt a magával ragadó, forgatagos tánc, ott táncoltak mind. Ady Endre Koncz Zsuzsával pördült, Lee van Cleef Soltész Babával perdült, Ács Mari lobogtatta a karibú vadász fényképét.
És ott táncoltak mind a sáncoló, árkolók, a delejezők, meg a szervezők, meg az alpinisták, meg a kormos képű lakók is mind, az egyik foltos képű ugyan felugrott és azt kérdezte Nováktól, hogy:
- Novák úr megmondaná nekem, hogy földi lény vagyok-e még, vagy már csak égi tünemény?
- Potomság
Mondta, és visszaugrott a táncolók közé. Joó Zsuzsa toppant be, rögtön odament Novákhoz, megcsókolta jobbról-balról, hogy csak úgy csattant, és mondta, hogy:
- Elintézve! Akkor amikor te is akarod! Meg amikor helyzet is úgy kívánja. Egész nap próbáltalak fölhívni a hivatalból, hívtalak reggel hatkor, nyolckor, négykor. A lakásomon voltál, nem?
- Hát a lakásodon voltam.
- mondta Novák - csak nem vettem fel a telefont.
- Azt vettem észre.
- És mást Zsuzsika, mást nem vettél észre?
- Nem, mást nem.
- Hát nincs is azóta semmi komoly újság. De azért, hogyha rám hallgatsz, mész, és keresel magadnak másik lakást vagy egy albérletet.
Mondta Novák, azzal félretolta a nőt az útjából, megkerülte a táncolókat, leült egy sarokasztalhoz. Ült és nézett. Joó Zsuzsa odament hozzá, hogy
- Gyere Novák, táncoljunk, hölgyválasz!
Novák a fejét ingatta, hogy - Unom ezt a tangót, járjátok nélkülem. Hé - mondta Joó Zsuzsa már nem először! Hát Bélám, hát tudod milyen az tánc közben, hogyha valaki csak ül, és néz! Azt hiszed, hogy mi
jókedvünkből csináljuk? Csak nem képzeled? Attól, hogy te csak ülsz, és nézel, attól ilyen kényelmetlenné válik az egész. Elszégyelli magát az ember. Ja, hogy ezt akartad? Hogy, hogy csinálod megint, hogy ezt akartad ugye? Ezt akartad, ezt akartad? - és mutogatott a táncolók felé, ahol valóban a mozgásrend egy kicsit megváltozott.
- Te Zsuzsa! - mondta a Novák - Tudod mit mondott Mikulszky kapitány Midway mellett, mikor másodszor készült rárepülni Yamamoto vezérhajójára, és figyelmeztették, hogy ha ezt megteszi, akkor nem marad annyi üzemanyaga, hogy visszatérjen a földre? Tudod, mit mondott a beszart navigátornak? Hogy: "Fogd be a pofád!" És szóról-szóra ezt mondom én is neked.
Közben a teremben az volt látható, hogy egy pár rosszullétet mímel és tolakszik az ajtó felé. Egy estélyi ruhás nő mászik be a cserépkályhába, a WC ajtókat már alig lehet becsukni, annyian szoronganak a kis helyiségben.
Novák mindezt látta az asztaltól. Látta azt is, hogy a táncparkett egyik pillanatról a másikra kiürül, látta, hogy Joó Zsuzsa az utolsók között elrohan hisztérikusan.
Látta, hogy a szomszéd asztalnál felemelkedik egy civilnek öltözött,
tagbaszakadt, ballonkabátos férfi, végigméri őt, és aztán lassú léptekkel
megindul a telefon felé. De Novák csak ült, és nézett. Ült, és nézett.
Nézett, és egy dalt dúdolt magában:
16. szövegrészlet
Dalszöveg
Multimedia track