15. szövegrészlet

Ez egy befejezetlen dal maradt, mert Novák idejekorán földet ért.
Úgyszólván azonnal. Így aztán titok, hogy mit is keresett valójában, a
bizonyos csak a helyzet, amibe csöppent. Puhán földet ért a járdán. -
Igen - mondta - ez én vagyok a járdán. Vigyázó Ferenc utca. És
mindenfelől ünnepi zaj. Aztán hátranézett, és látta, hogy a háta
mögött ott van az üres telek, a meredező tűzfalakkal. - Hát ennyi nyom
marad majd utánam. Egy foghíj. Ez az életművem. Egyébként
minden a helyén. Nem is volt az egész olyan veszélyes, mint
amilyennek látszott. Végül is mindennapos történet. 
- Merre tovább? Merre van a Jégmadár? Arra. Hát
akkor én erre megyek, és elindult az ellenkező irányba. Ment
két házsaroknyit, és egyszer csak a Jégmadár előtt találta magát. Semmi kétség,
ott volt a cégér, bent az ünneplő társaság, meg az evakuált kormosképű lakók,
tangó dallam szűrődött ki. Novák
megdörzsölte a halántékát és mondta: - Biztosan eltévedtem. Nem baj.
Gyerünk tovább. És ment két háztömbnyit. És egyszer csak megint a
Jégmadár előtt állt. Cégér, társaság, tangó.
- Hát hány ilyen étterem van errefelé? És hány ilyen társaság ebben az országban, hogy soha nem fogynak el? - És azzal rohanni kezdett, rohant, két sarok, cégér, társaság, tangó, két sarok, cégér, társaság, tangó, két sarok, cégér, társaság, tangó. És a barátai mindenütt integettek a nagy üvegablakokon keresztül, hogy: -
Gyere Novák, gyere, gyere, édes öreg már csak téged várunk, gyere Novák,
gyere, gyere! De Novák csak rohant, rohant, mint egy eszelős. Míg végül
egyszer megállt kifulladva. Egy ház előtt állt meg, amelyik különös véletlen
folytán a Jégmadár nevű étterem volt, és ahol már sokan vártak rá
türelmetlenül. Jó - mondta Novák -
akkor legyen ez a törzshelyem! - ésbelökte az ajtót, de meg is állt
rögtön, mert helyére szögezte az áradó, megejtő dallam.