13. szövegrészlet

Ügyesnek kell lenni. Ügyes leszek.
Azóta a Blaha Lujza téri metróállomáson nem volt újságárus. Helyette egy suhanc gyerekjátékokat, meg bőröveket árult sok társával. A mi suhancunkat pusztán annyi különböztette meg a többiektől, hogy, hogy két szög volt beleütve máj tájon a szíjba. De aki meglátta ezt a szíjat és ránézett azt mondta, hogy:
- Ilyen még nem volt. Ez nekem kell! Pénzt kell adni érte.
És az emberek pénzt adtak a két szögért. A suhanc milliomos lett. Felült a pénzére és elcsúszott vele a Kanári-szigetekre. Ott egy ideig együtt volt dzsipekkel, és kurvákkal. Rafinált élvezeteket érzett, olyat élvezett, amit más nem. Amikor visszatért, leballagott a metróba. Már nagy kíséret vette körül. Palástján szögek, szemében kiéltség, gondjai sehol. Az egyik szerelvényből hangos énekszó hallatszott ki.
- Mi ez King? - kérdezték tőle a többiek.
Mert így hívták, mióta megemberesedett, King, King of Körút.
- A mieink - mondta King.
És belépett az azóta keringő szerelvénybe. Az egyik sarokban egy ősz szemüveges úr aludt, lencséje alól könnyek szivárogtak elő. Egy embergyűrű közepén pedig két ember állt, az egyik így magasra tartott kezekkel nézett a másikra, és az pedig kiabálta, hogy, hogy, hogy:
- '84! Többet tudni, mint mások!
- Mi van fiúk, hol tart a menet? - kérdezte King.
És Antoine, mert hiszen ő volt az, aki így állt, hátranézett és mondta, hogy:
- '84. Többet tudni, mint mások! Számítógépek, komputerek. Betáplálni, lehívni. Új gazdasági mutatók. Mindent megtudsz! Mindent! Mindent megtudsz!
De hogy nézett már akkor ki Antoine? Két hatalmas, duzzadt, vérhálós szem volt. Szárazon rezgett ez a szem, mindig eltért, elkóválygott központ nélkül. King meg is sajnálta. Aztán King ledobta a palástját, illetve, nem, csak megrezzentette ettől a szerelvénybe mindenki fölhördült, hogy:
- Ez nekem kell!
Mert a palástján a szögek ezt a hívó jelet adták. És aztán King azt mondta, hogy:
- Leállítani a metrót! Valaki vigyen pezsgőt a vezetőnek! Lezárni a lejáratokat! Kinyitni a kijáratokat! Aki itt van, a vendégem!
Emberek iszkoltak intézkedni King kíséretéből. A mozgólépcsőn manökenek jöttek le, öregasszonyok föl. Fürge kezek videokazettákat nyomtak be, zene zendült, több száz csatornán folyt a műsor. King gyerekjátékokat, meg bőröveket dobált az emberek közé. És egyszer csak szétlebbentette a palástját, és megcsókolta az alatta kuporgó Antoine-t meg Désirét, és mondta, hogy:
- Szépek vagytok, legalább nekem szépek, édes jövendőmondóim. Tőletek megtanultam, minden megtörténhet.
Azok ott lent egymásra néztek, hogy:
- Mit tanult ez meg tőlünk? Hogy minden megtörténhet? Te King? Te King te azt tanultad meg tőlünk, hogy minden megtörténhet?
King fönt bólintott. Azok ott megint egymásra néztek, hogy:
- Azt tanulják tőlünk, hogy minden megtörténhet? Azt tanulják tőlünk, hogy minden megtörténhet? Azt tanulják tőlünk, hogy minden megtörténhet?
És Désiré először és leges, legutoljára életében sírva fakadt. De közben a szerelvényben már állt a bál. Körbejárt a pohár. Emberek jöttek még be a szerelvénybe, alkalmazottak jöttek elő a járatokból, azok is beözönlöttek a szerelvénybe, fordultak az emberek gyönyörű párok, gyönyörű poharak koccantak egymásnak, fröccsent az ital. Pörögtek a párok, forogtak, pörögtek, énekeltek és koccintottak. Újra koccintottak és újra pörögtek. Nagy mulatság volt a szerelvényben, nagy. És egyszer csak King azt mondta hogy:
- És most énekeljük el azt a dalt, na, tudjátok, a tiéteket!
És Antoine, meg Désiré rögtön elkezdték énekelni, hogy...