11. szövegrészlet

És a telefon még mindig csengett. És Novák arra gondolt, hogy
mégicsak fölveszem. Idehívom Désirét, megiszunk egy-két sört,
mindjárt más íze lenne. Nem is kell itt semmi emelgetni. Désiré, nyugalom, sör
dúdolgatnánk, hogy:
.....
Dannnggggg! Közben egy hang, tudniillik elpattant egy túlfeszített drótkötél valahol,
Novák ablaka irányában, és ettől hősünk összerezzent, és mondta, hogy:
Mit bíbelődsz itt Désirével, forrasztott
láncocskákkal álló szívekkel. Nehéz lehet, de ott még nem tartunk.
Tudod, hogy ez egy őrszoba. És ebben a pillanatban a telefon elhallgatott,
de rögtön újra csöngött. És Novák mondta, hogy: Hej, Novák! Ne
bíbelődj Désirével, mert itt fontos dolgok vannak eljövendőben.
Ez egy kollektív hívás. Ezek a Viziék lesznek. Igen, délután négy óra,
ez is egybevág. Ilyenkor már a Jégmadárban vannak, erős ünneplésben.
Egy kissé keresztbe néznek. A keresztbenézés pedig a feltámadás előhírnöke,
ilyenkor támadnak föl a lélek szunnyadó hajlamai. Igen, igen, nézzük csak!
Ott vannak együtt a Madárban, félrészegen, elhízottan, fájós .....
Körbeállják a telefont könnyes szemmel, tizenöten, megindító koszorú,
és belesóhajták a telefonba azt a gyönyörűséges szép dalt, amit régen
így énekeltünk: