Kérdezlek újra,
hogy pár év múlva
hol lesz majd lakóhelyünk?
Maradunk itten?
Élünk majd itten?
Vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Áll tükröződve folyónak szélén,
itt van a város ezrednek végén.
Itt van a város, vagyunk lakói,
az arcán siklik a víz.
Az arcán siklik a víz.
Itt van a város, vagyunk lakói,
az arcán siklik a víz.
Kérdezlek újra, újra meg újra,
te másik városlakó,
hogy itten élünk,
mit is remélünk,
S hogy ebben mi is a jó?
Hívjuk jobb híján megint csak ennek,
itt van a város, hívd Budapestnek.
Ácsorog itten folyónak szélén,
az arcán siklik a víz.
Az arcán siklik a víz.
Ácsorog itten folyónak szélén,
az arcán siklik a víz.
Mivel magyarázzam a múlt éjjeli álmomat.
Miből fizessem ki azt, ki velem marad.
Szeretlek Éva, mint még senkit soha.
Nézd, aki ott megy, nagyanyáknak gyilkosa.
Ha többet kértél volna, tán többet kapunk.
Van az az érzés, úgy hívják fekete lyuk.
Felismer tanár úr, vagy tán elfelejtett már.
Ez csak borzongás, úgy mondják, rád ugrott a halál.
Itt most megvárjuk, és aztán adunk neki.
Az álom innen már magát értelmezi.
Miből fizessem ki azt, ki velem marad.
Mondd azt nekem most, mondd gyorsan azt, hogy szabad.
Na jó, azt mondom, szabad vagy, szabad, szabad.
Jó, akkor magyarázd ezzel a múlt éjjeli álmodat.
Ha többet kértünk volna, tán többet kapunk.
Nézd, még a végén elénk kell saját magunk.
Azt mondd meg nékem, az ezredvégen ez lesz-e lakóhelyünk.
Maradunk már itt, vagy jut egy másik város ehelyett nekünk.
Azt mondom újra, újra, meg újra, minden kérdésre újra, meg újra:
itt van a város, folyóba bámul, az arcán siklik a víz.
Az arcán siklik a víz.
Itt van a város, az arcát nézik, az arcán siklik a víz.
Az arcán siklik a víz.