4. szövegrészlet

És a szerelvény elment a vadászokkal, ők csak mellékszereplők. Antoine viszont tovább forgatta a fejét és a szemét, hogy nézzen. Kiválasztott egy embert a tömegből. Ez az ember egy újságárus volt. Életkora nagyon alacsony. Több száz hírlapot szorongatott a kamaszhússal borított hóna alatt, és közben mutáló hangon, elhanyagoltan kiabálta, hogy:
- Elhatározták, óriási tántoríthatatlan, az óriási visszatérhetetlen, a szenzáció, mi történt az óriási, átölelte az óriási, tántoríthatatlan kedvezmények után létező, az utolsó, az első, a megértés, az óriási, nincs más alternatíva, óriási, elhatározott a szenzáció, meghatározott a szenzáció!
És Antoine nézte ezt a szerencsétlent, aki visszanézett, Antoine pillantásától megmerevedett.
- Hatni tudok a szememmel. Hatni tudok a szememmel! Hass, hass, szemem! Most hatok! Hatok! Hatni fogok, hatni fogok, hatni fogok...
És továbbra is az árus szemébe nézett Antoine. Aki Antoine pillantásának a hatása alatt egyszer csak kivett egy újságot a kötegből és hirtelen a tömeg közé hajította. Aztán egyre gyorsabban a többit is. Röpködtek az újságok a metróállomáson, mint a lepkék az ólmos esőben. Az emberek rávetették magukat az ingyen lapokra, mindenki falta a betűket az állomáson, miközben Antoine csak tartotta hatása alatt az árust:
- Hass szemem! Hass!
Míg az árusnak mind a két karja kiürült, és a kiürült karjait a levegőben szétvetve, mintegy így a levegőben keresztre feszülve, így, így kezdett énekelni el, hogy, hogy...